Vén Tölgy társtalanul állt a rét közepén.

Van valami ezekben a magukban álló fákban. Erő és tartás. Nyugalom.

Két évig fotóztam, semmi mást, csak a fényeket és az árnyakat délután a törzsön.

A Vén Tölgy sötét odvában az évszázadok fanyar, gyantás illata és a nyers fa nehéz, földes aromája árad, mintha csak a fa lelke lélegezne.Beleszagolok. 

Tudtad, hogy senki sem veszi észre a fákat?

A termést igen. A dió reccsenését is. Vagy amikor a szélvihar kiemeli a helyéről. Nagy csend marad utána.

De a fák... a fák láthatatlanok.

A kérgek alatt rejtett világ él. Időtlen bölcsesség. A természet mély, nyugodt ereje.

Azt a pár percet vártam, amikor minden piros lesz. Mint Vlaminck vörös törzsű fái a vásznon. Alkonykor ez csak néhány perc. Futottam a mélybarna, cinóber kérgű törzshöz.

A Vén Tölgy alatt fohászkodtam magamban.

Imára nem nyitottam a számat. Az ott van. Érted. Érzed.

Ne félj a holnapok barna kísérteteitől.

Mama hangját hallom valahonnan a gyermekkorból.

Sárgabarack. Nyarat idéző.

Rengeteg a fotó. Téliek. Kikelet havában tüskés bokrok. A nedvkeringés a fában. Kökény. Még fehér. Mosolygok. Szinte érzem a kökényvirág illatát.

Jön még a hideg, de a tavasz langyos. Nyugtalan böjtelő.

Minden az enyém itt.

Bolondul pörgök.

Akkor szólt rám.

A fák hűsége nem a tiéd.

Halkan mondta.

Nem értettem füllel. Ha hallanám, a legzajosabbak az erdők lennének.

Az öreg tölgyet sokszor fényképeztem.

Nem is tudom, miért kellett ezen a vénen megtanulnom a fényeket.

Két év.

Csak fény.

És futottam minden kis fényért. Napért. Alkonyért. Kék óráért.

Küzdeni kell a hajnalokért.

Kellett a fény az életfa gyökerén, a törzsön, az ágakon, a tüskéken, a rég elhalt bokrokon, a pici magoncokon.

Lehet, hogy nem is szeretem?

Magamat szeretem benne?

Őt nem is?

Ilyenkor elzavart. Mint aki tudja, hogy a fény kettőnk közé áll.

Ő sem.

Én sem engedek.

Az ember elfelejtette, hogy hajdanán a fák uralták a világot.

Ők voltak a föld legelső, mozdulatlan uralkodói.

Gyökereikkel mélyre nyúltak. Törzsükkel, ágaikkal, koronájukkal tartották az eget és a földet.

Vigyél el a nagy tölgyhöz.

Nem sajátíthatod ki magadnak.

A gyaloglás egyfajta nyugalom megtapasztalása. A tiszta élet egyik formája.

Holnap.

Holnap, amikor a legszebbek a hajnalok. Alig derengések.

Mint két öreg.

A Vén Tölgy hallgat.