Egycsokorban

Az gondolkodtatott el, hogy teljességgel esetleges, ami történik.
Hogy átlépem a saját természetes határaimat.
Egyszer valamikor, egy természetes határt nem tartottam tiszteletben,
s elveszítettem a kontrollt, az irányítást.
Például ilyen határ a végtelen fáradtság érzése,s akkor iszom egy kávét.
Vagy a nem szeretném megtenni vonakodása, érzem a nemet magamban, de mégis megteszem.
Elég volt egy ételből, de még szeretném a számban tartani az ízét, ezért tovább eszem.
Vagy, nem volt kedvem eladni a viaszt Robinak, s mégis megtettem.
(Utána azt éreztem mégis megérte, de most megint nem válaszol.)

*
Ezt álmodtam az éjjel:
(Robinak) Lementem a falumba, találkoztam asszonyokkal, s azt mesélték szeretsz engem, tőled magadtól tudják.

*

A férjem meghalt. Mégis, mintha köztünk járkált volna. Intézkedtünk.
Egyszercsak megéreztem a hiányát. Hogy többé már sosem lesz.
Nagyon rossz volt. Sírhatnékom van. Most.
Valami ezer volt, amin a gyerekekkel osztozkodtunk. Azt számolgattam. Az egyharmad részt.

2017.02.12. Vasárnap

*
A férjem a barna munkásruhájában fekve fűrésszel a kezében dolgozott.
A fűrész foga bekapta a ruháját, a nadrágja szárát.
Drukkoltunk, hogy ne legyen baj, de hirtelen késő lett, mert láttuk hogy a fűrész levágta a bal lábát. Nem vérzett.

*
Valami elvágta a kezem. Úgy tartottam, hogy a mély seb száját összeillesszem.
Tanakodtunk össze kell-e varrni?

Pénzre volt szükségem. Valaki adott volna. Talán Imre. A műtétet az állatorvos és orvos barátom is vállalta.
De várni kellett. S akkor még egy hatalmas vaddarázs is megcsípett vakit, úgy, hogy észre se vette, csak tudta, lehet, hogy meg fog halni. Talán én voltam.
Mindenesetre a mennyezet résein megbújva láttam. Félig holt, összegörbült darazsakat.
A műtét, közben áthúzódott a másik napra. De még mindig nem tudtuk, ki csinálja?

*

Álltunk az út szélén. Rohant a sok autó. Egyszer csak Zsófika egy szűk résen átbújt a lába közt a biciklivel, beállt a forgalomba, s tekerve elindult.

*

A bélmegyeri házban, az Alkotmány kilencben, vártam a bejárati ajtó előtt.
Lestem az utcára, ne lásson meg senki, mikor hátra megyek.
Akkor, egy széles hátú, rövid lábú, barna ló, kis szekérrel, elment a kapu előtt, egy nő hajtotta.
Felülről néztem rájuk.

.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-05-19 21:54:21
Utolsó módosítás ideje: 2025-05-21 12:00:25