Érzem ezt. (közérzeti rapszódia)

December 15. Leszállt az est.
Az égen egy hideg, betegesen hóka
felleg már hetek óta.
Mint egy holttest,
mint egy eldobott paróka, ősz konty
csüng a fejünk felett.
Se hold, se csillag-szegek,
csak ez a merev géprongy.
Ki tette ezt velünk?
Ki szegezte ezt fejünk
felé? A Kárpát-medencét
beborítja; érzem jegecét.
Szinte fáj ez a hideg felleg,
ráadásul belőle valami permetez...
Közhely: ilyenkor a szív nehéz.
Nézek Keletnek: Ukrajna:
Mérgezések...
Esküszöm, mintha az Ember
a saját mentális középkorába zuhant volna.
Mint a bojárok, cárok idején.
Nézek Északnak: Szlovákia:
A Tátra oda.
Ráadásul hallom a rádióba':
cseh szeizmologusok szerint földrengések
rázzák majd meg a Cseh-medencét.
Ja. Majd egyszer.
És Délnek? Oda minek nézzek? - :
magyar-verések.
A mi fejünk felett pedig
ez a monoton felleg.
Alatta pedig az emberek szaladgálnak
vásárlási lázban: giccs-óceán,
média posvány...
Megyek...
mintha minden mindegy volna,
megyek,
mintha valaki hátulról tolna,
érzek egy hideg kezet,
csak árnyékom követ,
mint rakoncátlan gyermek
hol mögöttem vonszolódik,
hol meg elém siet.
Közhely: ilyenkor a szív nehéz,
pedig üres... kiüresedett,
mint országosan a szakszervezetek.
Most hirtelen,
kutyám megáll...
megrázza magát,
mintha kirázná magából a sötétséget...
Nem tudom, mintha zokogna valaki bennem,
aki tőlem független,
hogy jó volna egy társ, valaki, egy lény,
akit szerethetek, aki viszont szeret,
akit ebbe a versbe beemelhetnék
s akinek olyan lennék én,
mint Kosztolányi költészetében a lámpafény...
Hiú remény. Ki mutat utat?
És egyáltalán, mit jelent lenni?
Pedig szép, cizellált haikukat
fogalmazok mostanság magamban.
De nem írom le. Hagyom őket ellebegni.
És ez valahogy szebb.
Érzem ezt.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.