Mégis te

Addig nem engedted, hogy közelebb jöjjek —
egy karnyújtás mindig elválasztott tőled.
Az a nyári este. A ránk borult égbolt.
Az elérhetetlen akkor, ott enyém volt.
A hajad illata. Fény a pupilládon.
Hitetlenkedésem. Beleborzongásom.

Én rontottam el, és te voltál, ki hagytad;
karnyújtáson belül tűnhettem pimasznak,
mert határtalanul  bizonytalan voltam:
tudni akartam, a határ nálad hol van.
Ott volt, hol gondoltam, de azt nem sejtettem,
hogy átlépnem rajta jóvátehetetlen

bűnnél is több — hiba. Így kerültem újra,
immár véglegesen karnyújtáson túlra.
Esdeklés hiába. Majd árulás, ármány,
hogy egy szatellit a bolygóról leválván
önmaga pályáján keringhessen végre.
S mégis te löktél a csillagközi térbe.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2021-12-06 00:00:02
Utolsó módosítás ideje: 2021-12-06 00:00:02