egykor mézszínűek
lehettek a házak
amik most füstszínűek
beköpte őket az idő
már nem hallatszik
semmi
a szűk utcácskákból
csak a málló falak
kuncognak a múlton
a lényeg a túlélés
sziklákon vergődünk
mint a magányos
kaktuszbokrok
ezeken a köveken
egykor lovagok jártak
páncélban
nekem már nincs
páncélom
(bátorság?
vagy simán csak rozsda?)
pólóban rövidnadrágban
vívom csatáim
idegen érzésekkel
a sikátorokban eltévedek
ahogy magamban
