Van ami hiányzik

Van ami nem hiányzik
az embernek, mert nem tudja,
hogy van.
Mint mondjuk a szivárvány,
vagy afrikában a hó.
A szivárványról hallani időnként meséket.
Meg olyan városi legendákat.
Egyszer hallottam valami néphitet
a hóvirágról.
Alig vártam akkor, hogy essen már a hó.
Hogy betelesedjen.
De nem találtam sehol virágot.
Még az erdőben sem, pedig
az egész környéket bejártam.
Vagy valaki egyszer megemlítette,
hogy látott a határban egy rókát.
Akkor már nem hittem az ilyen históriákban,
csak vagy két év után.
Mentem a határba szedret enni.
Volt bőven, és elég ízes tud lenni.
Nem is értettem mások miért nem
vették észre, hogy ingyen gyümölcsöt
ehetnek szabadon. Nem kell kapálni se meg permetezni.
Csak úgy nő. De rengeteg.
Leültem egyszer biztos fedezékbe és szedegedtem
a számba a szedret....egy fasor mögé
a gyalogút háta mögött.
Sok idő eltelt, de mivel lassan ettem
nem laktam jól egyhamar.
Valami neszezett a fasor keskeny
bozótosában, de nem is figyeltem oda.
Csak egy jó idő múlva néztem oldalra,
hogy valami figyel.
Egy olyan kóborkutya féle
vöröses bundás állat.
Láttam rajta, hogy nem veszéjes.
Meg azt is gondoltam, hogy éhes.
De tudtam a húsevő állatok nem esznek
szedret. Mondtan neki, hogy jöjjön
mert keritek neki valami finomat.
Madarakat nem akartam fogni neki.
Mert korábban már próbáltam
és elég okosak ahhoz,
hogy megneszelik a csapdát.
A varjak is meg főleg a sasok.
Egyet láttam akkoriban csak.
Kifigyeltem milyen fán fészkel.
Gondoltam várja majd a párját meg a fiókákat.
Tojást akartam valahonnan kaparintani
ennek a vöröses kutyának.
Farkasnak nem néztem, mert az más színű.
Jött utánam, mert mondtam neki.
Mondtam kerítek neked valami finomat
de biztos ettél már olyat.
Sokat gyalogoltunk. A sas fészkében
gondoltam lesznek tojások.
Minden madárnak vannak.
De nem volt már ott a fészke.
Ezt megbeszéltem a kutyával.
Akkor visszamentünk a bozótos
fasorhoz.
Mondtam neki tőlem ne féljen
én nem olyan veszélyes ember vagyok.
A fasorban reméltem vakondot
vagy sündisznót.
Az ilyen húsevők nyersen is megeszik
az ilyesmit..erre gondoltam.
Keresgéltem valami neki is ehető
kisállatot. De egy sündisznót azért
sajnáltam volna odaadni neki.
Biztos voltam benne, ő se szívesen
fogyasztaná el.
A fasor túloldalán lyukadtunk ki.
A földúton.
Épp vagy három ember jött
biciklivel arrafele.
Én kiértem az útra,
de a kutya rosszat érzett, mert megijedt.
A biciklis emberek megálltak vagy lassítottak
sorba.
Ott az a róka..mondta az egyik.
Hogy megy a kölyök után...
Ezt meg a másik.
Amikor megtudtam, hogy ez egy róka
eszembe jutott, hogy azok nagyon szelídek
meg ravaszak. De elfognak párszor
egy tyúkot az udvaron.
Agyon akarták ütni a biciklisek.
Nagyon dübe gurultam.
Megfenyegettem ezeket,
hogyha bántják, akkor kinyírom őket.
De már én is menekülőre fogtam.
De még visszafordultam mérgesen.
Örüljenek, hogy egyáltalán látnak minket.
Mondtam nekik, mert tudtam, hogy kevés
róka van már csak. Vadasparkokban.
Párszor még megtaláltam.
Úgy emkékszem kölykei is voltak
valamilyen odúban.
Az anya szoptatta a kicsiket.
De úgy láttam nem haragszik rám
hogy ember vagyok.
Ott a közelében.
A rókák azt gondolom
tudnak hiányozni.
De csak azoknak
akik tudják, hogy vannak.
Ezt azért megtanultam idővel.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-11-22 20:30:49
Utolsó módosítás ideje: 2019-11-22 21:25:57