Sorstalanul

Két szőke fej. Összehajolva sutyorognak.
Egyidősek, de a boldogtalan kisfiú - nagybácsija
a boldognak.
Kezükben lego emberek, a nagybácsi bánja már,
hogy a régit elcserélte,
az újat mégis szorítja izzadt tenyerébe,
mintha számítana.

Az anyukám szomorú,
olyankor megölelem.
Az apukám, ha beiszik,
velem kedves és focizik velem,
de vele ordibál, hogy ellopta az életét,
meg húzzon innen,
olyankor megint sír Anya.

Ma lencsefőzelék volt. Utálom.
Éhes voltam, megettem.
Anya engem küldött a szomszédba hagymáért,
mosolyt is kaptam.
Anya mindig hozzájuk megy,
ha baj van, húsvétkor ezer forintot adtak,
meg csokitojást.

A nővéreim külföldön dolgoztak,
hoztak egy csomó ajándékot, tök jó volt,
de azt hiszem, nálunk senki sem örül.
Nem találnak munkát, és ha Apa itthon van,
nem fürdenek, sem nem esznek.
Anya azt mondja, Apa egy idióta,
de én szeretem Apát.

Az unokaöcs szeme lecsukódik.
Kicsit közelebb húzódik,
a résnyire hagyott ablak mögött
sírdogál a Hold.
Nem tudom, hogyan segíthetnék!
- sóhajtja álom előtt
a boldog kisfiú.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-09-05 15:04:01
Utolsó módosítás ideje: 2018-09-05 15:04:01