Aznap (jav.)

Aznap apró
szemekben esett,
különös fényektől
alakult az ég,
világosból lett sötét,
majd mint az
agyonmosott
fekete ruha,
kifakult.

Lett azután
esőből hó,
majd hóból
víz, ahogy a
földre ért.
A sár, a latyak
lábamra tapad,  
beborít az emlék.

Mondataim félkész
építmények,
összedőlnek hamar.
Inkább csak nézlek,
pulóvered alá bújok,
hátha így könnyebb.
Akár egy labirintus.
Belőled
ki nem találok.

Húz a feszült ég
fejünk felett.
Benne a Nap,
a gyújtópont.
Tüzében kereslek,
térkép nélkül, szag után.

Kihozlak bárhonnan,
ahogyan magamat
akarom belőled kivágni,
erővel, gyökerestül.

Mégis, az elhagyott kertbe
fát ültetek, ágat nézek,
s keserű lombot.
A letört gallyakat
gyűjtöm csak egybe,
a leveleket hagyom.
Kifújja őket úgyis a szél.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Holdkatlan, 2017.10.13
Feltöltés ideje: 2017-10-26 13:20:20
Utolsó módosítás ideje: 2017-10-26 21:29:54