Sors

Nézd mennyi virág a réten!
Van közöttük némi dudva.
Te hátrakötött kézzel élsz,
s én is folyton megalkudva.
Megszülettem hogy testemben
nyüzsögjenek erek, inak
s hogy szemlélője legyek a
világ csúfos dolgainak.

Mert a bezárt ajtómon még,
a múlt kopog és mit látok?
Libasorban menetelnek
kis cipők és nagykabátok.
A cipők félretaposva
és a kabátokon egy jel.
S már én is velük haladok
szürkén, lehorgasztott fejjel.

Kietlen tájakon járunk,
felhők borítják az eget.
Felnőttségem rég odavan,
nem vagyok más csak egy gyerek.
A félelem vesz körbe és
mindenhol felszálló por van.
És az éhség nem ereszt el.
Felgyülemlik a gyomorban.

És ahogy haladok úgy nő
gyengeségem fokról fokra.
Ekkor valaki előlép,
pisztolyt szegez mellkasomra.

A nagy csöndben egyetlen hang!
A cifra Hold nagyot köp és
a fák vézna lábaiban,
megindul az üszkösödés.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-05-20 16:37:31
Utolsó módosítás ideje: 2017-05-20 16:37:31