Lobbants mosolyt

Örömeid, mik vannak,
hulló fények sikongó
jajkiáltásához mérd.
Csigolyáid roppanjanak bele.
Lobbants mosolyt, míg ver a szív
sóhajok közt felcsendülő dalnak.

Az öröm jön, megy, köt és old.
Partot ér benned, s megpihen
szépsége a fukar pillanatnak.
Emlékezz rá, ha fáj is, mikor
gyökeret eresztve elhagy,
s harmatsóhajok könnye hull.

Hidd el, ilyen az öröklét,
hol megtart, hol elenged,
mint anya gyermekét,
hogy újra megteremtsen.
Várj rá, visszajön, míg érte
láz éget, szomj gyötör.
Hisz úgy hagyott el,
hogy vissza se köszönt.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-04-03 12:26:02
Utolsó módosítás ideje: 2015-04-03 12:26:02