Dokk-sokk, egy hónapja itt (egy kezdő kép-mutogatótól)

Veri az Isten a Marit a sorról,
még haza sem ért a halotti torról
csak a teste, jaj, hosszúra nyúlik
neki az este, már félek, a végén
majd mi lesz.
Viszik az ágyát, és viszik az asztalt
szőttesét, vázát, s ami még marasztalt
tegnap, s a falakat  otthonná tette,
egy pótkocsis horda szedte- hordta,
s már nyomuk sincs.
A  törvény pora hinti be homállyal,
s rejti el  örökre a  szem elől   őket,
az embernek lőttek,
az asszony meg  egyedül nem tudott fizetni,
nem elég, hogy meghalt, mért kell ma temetni.
Hülye vagy? Holnap majd mit eszel?
De még ott a háza.  

Veri az Isten a Marit a sorról,
ázik a matrac, ahogy benne fordul,
lábat mos a Tisza, ne aludj, ostoba,  
az árvíz parancsol
napok óta hangol, próbál egy
kifordított farkas,
hallgass,
mindig telihold van,
a csizmát a boltból a lábára húzták,
filmezik, fotózzák,
épp úgy,  mint egy ember, körülnéz a  gáton,
itt nem lesz senkinek új háza
barátom,
csak mondják,
De még ott a gyerek.

Veri az Isten a Marit a sorról
Valami lefolyt aznap a Holdról,
egy ócska motor megcsúszott rajta…
én nem írom tovább, írja, ki akarta,
eszközöm tán volna, de bátorságom nincsen,
nem vagyok én költő, csak kéz egy
rézkilincsen.

De még ott van Mari
ha már veri,
és főhőssé vált egy nemszeretem versben,
akárhogy gyűlölte, hogy életre keltsem,  
megérdemelné, hogy beszéljek is róla,
mi volt, mit szeretett,
de egyszerűbb talán,  
hogy mi minden nem lehetett  mégsem,  
nem hosszú a lista
-nőklapjaarc, kompromisszum nyista, a gyerek és karrier mindig a legelső, a felső illik a szeméhez, a mosolya vérez, foga negyvenkettő
-politikus, pénzember, egy vénember ütött a seggére, mikor még szűz volt, elpirult attól is
-költő, de annál meg őszintébben tudott csak élni, egy arca volt, amit mutatott, tavakból nem rinyált pocsolyát, s abban nem kutatott
-ügyvéd, orvos, színész, bejgli
-bulvárkurva, és a nője sem, foglalkozásból szakító, vakutól vakító, ne vakíts
-pap vagy papnő, komikus kendő egy öregasszonyon
tovább nem sorolom, különben is iszik.

Egy tiszta percében aztán nagyot nézett
mert épp egy fészekben ücsörészett (bocs)
s onnan nézte ámulva-félve,
ahogy árnyéka a testének egy utolsót intett,
a test visszalegyintett,
cibálta  a szél, hideg volt a tél.

II.
Verset olvasunk, mondjuk a magányról, szar nagyon ez a század, a háztetőn egy macska nyivákol,
egyensúlyozik, nem ugrik el  se közel, se messze, hívom, nyalogasson, a pasim félrekúrt tegnap este
már megint,  kisírom, a macskakövekre hányom az egészet,  jaj de szomorú ez a léglassú enyészet.

Halál mindenkire, aki képtelen szeretni. De még olyan fiatal vagyok.

Álmodok,
hogy transzformának elmúlt századok,
mondjuk zombivá, mit tehetek róla,
a méhedben nem lennék,
tudom, hogy vedelsz,
megfürdök önmagamban, ha benned már nem tudok,
s tán írok  ma is belőle valamit, habok nyeljetek el engem is,
talán életre kelnék,
magammutogató,
inkább vedelnék én is,
köpök rá, ha kell.

(giccsblokk)
Az árnyékunk a havon angyalokat rajzolt.  
Nem kellett úgy tennünk. Voltunk, amik.
Minta.
És most?
Angyalkák a puha hóban.
Élünk, mintha. )

Lehetne Arany, tán József Attila,
nem ahogy írva van, de  ami benne írva,
jaj, dehogy is költő, csak gondolatokat
egymásba öltő varrónő,  igaz, aranyom,
hát írhatom, hogy ezer éve érzem,
mutálódik sorsukkal a génem.

De még ott az Isten.
Hol is?
Ha eddig az ég nem nyílt meg még,
a legvégén, gondolom, érdemes keresni,
felütésnek jó volt, zárszavam még nincsen,
Mentsen meg, mentsen meg, mentsen meg,
Itt van?


Végszó - mondjuk ima-, add, hogy egy vagina akárhogyan is, de a versembe beleférjen, s legyen meg a mai betevő el(l)e(n)ségem.  És legyen egy árva kép, ami tiszta, még ha a többi maradék csak ködösítés, jaj, a tömörítés, nem má’ megint elfelejtettem. No, majd holnap.  








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-11-23 23:06:28
Utolsó módosítás ideje: 2013-11-23 23:06:28