Retus nélkül

a meddig miértjén máig kibogozhatatlan a csomó.
kérdésekre válaszokat hiába várok.
magam csöndjét tágítom,
s a világra húzom az egyembernyi félszt,
hisz ki nyúlna hozzám úgy, hogy el ne vérezzek,
mikor meteoritokat szitál az ég,
s felszaggatott utakon amíg bolyongok
üszkös gondolatokat szül a vég.

*
az indulási oldalon elfogynak a csokrok,
a kezek másnak intenek.
a fékcsikorgás fel-felébreszt,
s míg igazítok a gyűrött időn,
fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre.

a vonatfütty felvág néhány eret,
de már nem értem lángol az ég.
tüzét alig érzem.
elfordulnak a mosolygó tekintetek.

*
felhő áztatta haját hold törölgeti,
s a csillagpernyével borított égre
füstöt sóhajt a város,
mégis a végállomás kontúrját
a szennyes égbolt alatt is
egyre tisztábban látom.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-06-27 16:25:51
Utolsó módosítás ideje: 2013-06-27 16:25:51