Se rímet, se poharat

Valódi érzelem, valódi szenvedés,
mindig fáj valahol, nincs idő e nélkül,
nincs egyetlen óra, s ha van is egy kevés,
az a pár pillanat, amikor kibékül
magával a beteg, tehetetlen ember,
s talán még egy imát is elmormol fejben,
ezzel védekezik, neki ez a fegyver
a kiszolgáltatottság rémképe ellen.

Időnként nem bánná, hogyha meghalhatna,
majd abban a percben visszavonja nyomban
minden gondolatát, mert élni akarna,
ahol a fájdalom, ő is inkább ott van.
Akinek az élet az egyetlen kincse,
felbecsülhetetlen értéket birtokol,
ne is keresgéljen, hogy más egyéb nincs-e,
szebbet, jobbat annál úgy sem talál sehol.

Néha tán hangosan sírni is lehetne,
hogy hallja a világ, micsoda fájdalom
gyötör szüntelenül, éjjel, nappal, este,
szeretném megírni következő dalom,
talán  az utolsót, mindenképpen jobbat
az eddigieknél; nem lehetek szerény,
az élet nekem is olyan sikert hozhat,
amely senki másé; egyedül az enyém.

S ekkor majd valódi érzelmeket érzek,
csak igazságokat írhat le a tollam,
kitüntetésért majd soha nem cserélek
rímet, se poharat; az enyémben bor van.
Fájdalmam is enyhül, vagy talán megszűnhet,
hadd lássa mindenki, merről jöttem, honnan,
velem zajlik minden irodalmi ünnep,
s ott állok majd köztük én is, meghatottan.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-02-19 15:56:08
Utolsó módosítás ideje: 2013-02-19 15:56:08