egy magányos kerti aszék álmai...

Remélem betartod az ígéreted,
hogy hozzám minden nap megtérsz,
Lázas nap elől árnyékot tőlem kérsz..
Fáradt tested a támlámnak veted
arcodon tűz-pírral,s rajtam pihensz meg..
Most itt állok, nézem a kerti ösvényt,
szél rázta levelek között önt fényt
soványan a nap,súlyos lépteid amint jársz,
kopott köveid között, nem hallatszanak..
Nem vagyok már szép,kérdezz meg bárkit
mállik rólam a festék, politúr,s a kárpit,
lábaim indák ölelik szorosan,béklyóba fonva
Kis diófád megnőtt, árnyékkal rejt el rég óta..
Kedves rózsáid,bánattal fakulnak,
szívogatják szirmuk szörnyű tetvek,
s a kés,mellyel virágot szedtél,
még mindig ott van, ahol letetted..
zöldellő szív-meződ, méz-derű pázsit,
bogáncsos kóróval nő,s unalomban ásít...
almáid sem pirulnak már büszkén,fényesen,
hernyók szövik át,s járják be éhesen
szép fáid megkókadt ágait,
Jó lenne,ha még egyszer,az Élet járna itt,
s visszaadná egy szék recsegő álmait...






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-01-09 15:55:19
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-09 15:55:19