Hajnalhasadásom

Este készül, vékonyszájú lett a nap,
már csak a vörösen izzó felsőajkát
látom a hegycsúcsok alatt. Lassan
felvillannak fogai a földnek másik
oldalán, tüdejének ágairól elröppen
százezer madár. Óráinktól ittasan
repülő rajokat öklend, aztán valahol
másnaposan hever az égen, itt meg
csak szarkák csörömpölnek az éjben,
míg csillogó találmányaikat fenntengerbe
rejtik - nekünk csillagok, nekik talán
semmik. Megszokott lopnivaló fények,
kívánságaink meddő, elenyészett álmok,
csipkelődő szarkák felügyelik a földi
világot s, mit augusztusban látunk, csupán
az ő feleslegük, miénk a megszürkült
hamu, övék a fény, gondolatom lassan
hazatér. Már csak olyannak érzem magam,
mint a mogyoró, meztelennek, ha héjam
aláhull a tálba, megtörnek, rám harapnak,
elkeveredek a nyálba, törvényszolga-módra
elhiszem, hogy nem vészek, csak átalakulok,  
darabjaimban értékesebb, kiköpött mogyoró
vagyok. Valahol Apgar tesztet tölt a toll,
izzadva nyög ki tudja hányadik anyám,
csatornájában szenvedek, tizennyolc karikás
a hajnali adás. A medence nyílik, zúzni kezd
a lét, a tolmács ismét egy bolond, nem érti,
nem sírok, csak azt kérdem; miért.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-12-07 10:15:25
Utolsó módosítás ideje: 2011-12-07 15:19:12