Vetkőztetés

seholvagyok tenyérnyi parkban
padon görcsben, ujjaim közül füst menekül,
hogy keveredjen a város zajaival
mely agykérgemen serceg, s lángoltatja
a gondolatot: zarándok az önazonosság,
önkeletem felé fordulva utolsó
felismerésem néhány kimondatlan szó,
mely tűként szúrja torkom, talán a
világba köhögök majd sok apró tüskét,
te pedig csupasz rózsát tartasz arcomhoz akkor,
hogy öltöztessem, miközben lelkemet vetkőztetem
pusztára





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-06 10:46:41
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-07 09:35:35