Nárciszok

   Ha letakarom egyik szemem, és megnyomom a másik belső oldalát, mintha ki szeretném bökni, felvillan egy fekete pont látómezőm felső sarkában.
   Olyan érzetet kelt bennem, mint a régi, filmszalagról vetített mozifilmek felvillanó, apró pöttyei (természetesen ezeket is csak a filmekből ismerem). Szinte hallom a vetítőgép kattogását. Szinte érzem szájamban a pattogatott kukorica maróan sós ízét.
   Pattogatott kukoricát már nagyon régóta nem ettem. Ha jól emlékszem, tavaly előtt utoljára, mikor a városban sétáltunk barátaimmal, és nem tudtunk mit csinálni a sok szabadidővel. A nap tikkasztott, a szél olyan volt, mintha egy maximumra állított hajszárító fújna arcunkba.
   A hajszárítót én mindig maximumon használom. Egyrészt unalmas csak állni, másrészt, ha lehet, szeretem a lehető leggyorsabban elintézni a kellemetlen dolgokat.
   Na igen, a kellemetlen dolgok... Nem tudom, miért, a múltkor szedtem néhány   szál nárciszt, vázába tettem, és a szobámban az asztal közepére állítottam. Természetesen vizet is öntöttem a vázába. De a hajszárítót elfelejtettem kikapcsolni.
   A nárciszok magamutogatók, büszkék és akaratosak. Valószínűleg okkal. Úgy sárgállottak, mintha tudták volna, ez lesz az utolsó esélyük felvillantani, mennyire szépek.
   Az egyetlen negatívum – aki mer, az... annak kinyílik a verem.
   A nárciszcsokor néhány nap után feladta a pokoli rezervátumot, és elhervadt. Ki kellett vinnem a rothadásnak induló mártírokat.


   Nemrég olvastam az újságban, hogy ott, ahol akkora forróság van, mint a torokban pattogatott kukorica-evés után, sorra gyilkolják az őszinte embereket.
   El kellet takarnom a szemeimet. Mint valami látomás, feketéllő, rothadásnak induló nárciszok villantak fel szemeim előtt.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-02 08:43:25
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-02 08:48:13