Szorító világon
A szomszéd faluból járt át
hétvégenként hozzánk.
Kerékpárral. Ha más terve
volt, gépkocsit vezetve.
Jött csak úgy, meghányni-vetni
dolgokat a szem nyelvén.
Sietős Nap felettünk...
Sakkoztunk, beszélgettünk.
"Se szüleinket, sem mást
nem értjük úgy, mint egymást.
Furcsa, akinek hang jut
szájról olvasni nem tud.
Nem érti, mit szem kérdez;
mimikát, testbeszédet.
Köztük ( gond: látszat-ok )
vérrel telt bábu vagyok.
Mi dolgunk, barátom,
e szorító világon?"
Kézjelek sodrán újság.
Sok körmönfont huncutság.
Lányok, az álnok-szépek.
Szárnyalt, élt a lélek!
Eszméltünk önfeledt
csevejből - esteledett.
bizalom, széttört zártság -
más volt ez, mint barátság.
Nem kerülgette sorsát:
megnősült. Neje sorstárs.
Évek múltán monoton
zakatoló vonaton
találkoztunk. Ezért
a boldogtalan versért?
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
