-Csak õk hagynak el-

Parizerszínű ég,  
rátelepszik a szívedre.  
Lomhán  és lázasan,  
mintha ez volna utadnak vége.  
Közben egyre keskenyebb körök  
egy mindenhol rád nyíló határon,  
mint a szorongás csúcsrajáratott dinamói,  
tudatod poklában szándéktalanul forognak.  

És már foszlik a szádban az angyalgyökér,  
ahogy dolgozol magaddal gyönyörtelen.  
Fel sem éred, hogy valami idegen évszak
jószándékod maradékából kivet.  
Miközben  egyre élesebb érzékeid
magaddal csomóznak össze,
mert hiába tart ez a  nyúlékony keret
halottaid, csak ők hagynak el.  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.