Víztükör

negyven körül még nem bölcs az ember,
az éveket olvassa, lesi csak,
faltól falig medencébe zárva
jobban ügyel minden karcsapásra
– de a feszített tükörből kicsap
néhány hullám, s visszacsorog lassan.
számolja a hosszokat, téveszt is,
tudja, úgyis vesztésre áll. hisztis
ezért, s fáradt, hogy lányokat lessen,
ám ha valamelyik vállához ér,
testében fürgébben surrog a vér,
vadul tempóz, csapkod összevissza,
maró, klóros íz a torkon visz a
valóságba vissza. a lábban görcs,
szívben aggódás, téveszt a metrum,
túl van már ennyi és ennyi hosszon,
s még van egy kis ideje, hogy ússzon,
amíg lekapcsolják a villanyt, mert
vége a napnak, s az uszoda zár.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Grafitnap (, 2002)
Kiadó: Kortárs