A lémnoszi levelekbõl

      Néha felgyújtjuk a várost, amiben élünk,
csak hogy jósolhassunk a hangból, amit a tűzben megrepedt tükrök adnak.
Vagy benézünk a szobába, hol tiltott szavak és parázstartók hevernek,
de sosem játszunk az árnyékokkal a falon, miután a nap felkelt.

      A csöndet megtörve gyakran nevetünk és vérzünk.
Az idő múlását jelzendő, kitaláljuk egymás gondolatait.
El kell döntenünk, hogy jobb-e befelé élni, mint túlterhelni egy mondatot,
vagy hogy napfordulókor a főtéren zsákbamacska vagy zsákbanfutás legyen.

      A boltban csak olyan ásványvizet veszünk, ami egy isten nevét viseli,
s bár az erkélyről a kilátásra se időnk, se hasonlatunk,
azzal azért számolunk, hogy több itt a templom, mint az ember.

      A lánygyermekek hajukba kagylót és kígyóbőrt fonnak,
fiaink még járni sem tudnak, mikor először álmodnak beszélő hajóról.
S az rendben van, hogy a kapura hűtőmágnessel rögzítenek
régi fotókból kivágott arcokat, de a tanult rítusok helyett
miért alkotnak rögtön élőképet, ha egy angyal átzuhan rajtuk?

      Este a tollgyűjtemény darabjainak felváltva adunk számokat és neveket.
Az emlékeinket előre megírjuk, majd lefordítva az asztalon hagyjuk a papírt.
Mintha madarak csivognának szürreális, ám következetes dorgálások hátterében.

      Tegnap fáklyafénynél bikatáncosokat festettünk a frissen meszelt falakra,
miközben az égen hol kométarajok, hol műholdak suhantak át.
Többen végigfeküdtek az utcán a megkövesedett, régi testek között.
Kicsit néztük, aztán hazaindultunk krumplinyomdát és halotti maszkokat készíteni.

      Mondtam, milyen jó választott, idegen csillagok alatt heverni,
míg számozatlan kockákként pörögnek bennünk történeteink?
Valaki most azt mormolná, itt a hajnal, de csak a város ég megint.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Saudade (Pécs, 2006)
Kiadó: Jelenkor