NAPLÓK: Árnyék a fényben Legutóbbi olvasó: 2026-05-20 16:07 Összes olvasás: 1520| 2. | [tulajdonos]: Weöres Sándor szerelme | 2017-09-28 12:03 | Weöres Sándorról alighanem kevesen tudják, hogy szerelmes volt a 2007-ben elhunyt Polcz Alainbe, neki írta az Izzik a galagonya című versét. Polcz Alain a Széchenyi könyvtárban dolgozott, amikor egy kicsi, törékeny férfi, kócosan, piszkos overallban lépett be, és vékony, kisfiús hangon mondta: a főigazgató urat keresem. Amíg várakozott, írt valamit egy irkába, majd kitépte a lapot, s átnyújtotta a szép fiatal hölgynek. Egy vers volt: „Őszi éjjel / izzik a galagonya, / izzik a galagonya ruhája. / Zúg a tüske, / szél szalad ide-oda, / reszket a galagonya / magába. / Hogyha a Hold rá / fátylat ereszt: / lánnyá válik / sírni kezd..." Ezt mondta: neki írta, szerelemmel. A lány (Polcz Alaine) ezt nem vette komolyan, különleges lénynek látta, inkább manónak, mint embernek. Ám Sanyika később és a halálos ágyán is megvallotta: abban a percben, hogy meglátta, szerelmes lett belé. Másik verset is írt neki: „Fölnézek az égre, de a csillag vissza rám nem tekint..."
Alaine Erdélyből és első házasságából menekült, egyedül szökött át a határon, magányosan élt az idegen nagyvárosban, írt egy köszönő levelet, amiben mellékelten elküldött egy meghatalmazást ügyvéd édesapjának, arra kérte, adja be a válópert. A galagonya magányossága, a vers drámaisága jelzi, Sanyika mennyire megérezte Alaine akkori lelkiállapotát.
Mészöly Miklós később lépett Polcz Alaine életébe, de miután felesége lett, szoros barátságba kerültek Sanyikával és feleségével Károlyi Amyval. Sűrűn találkoztak, gyakran vendégeskedtek egymásnál.
| |
| 1. | [tulajdonos]: Rövid, de antul alpáribb ujjgy | 2017-09-26 20:33 | „1. Ez egy virtigli ujjgyakorlat, azaz nem kritizálható.
2. Akár egy fütty a lányok után.
3. Egy majdnem-anekdota: mintha egy igazi anekdotára lenne fektetve, de az élek nem pontosan fednék egymást. Mint a szellemkép a tv-ben.
4. Arra való, hogy szomorú barátaitok arcára nevetést hímezzen, ennyi, és nem több; ez a szerzőt nem a legjobb színekben állítja elétek, de ez az írás nem is arra való, hogy a szerző szimpátia-glóriáján egy fénycsík legyen, hanem arra, hogy szomorú barátaitok arcára nevetést hímezzen.”
(Esterházy Péter)
Ó, nagyon jó, hogy kicsit kikapcsolódtok! Mozizzatok, drágám! Az este én is azt tettem! Olvastam egy kis Salingert, nem, nem a Zabhegyezőt, hanem a novelláit: a Kilenc történetet. Ilyenkor persze mindig belebonyolódom a témába, a google a barátunk, ugye. Milyen interjúk készültek Salingerrel?, a novellák elemzése, na meg…, na meg hát a Salinger-titok! Mert 1951-ben, 32 évesen megírja a Zabhegyezőt (tavaly Barna Imre magyarította újra a Rozsban a fogó címmel), utána meg elbújik a világ elől, el az emberek elől, aztán egy sor sem jelenik meg tőle! Mint később kiderül, ír azért, de még mennyire!, igaz, csak az asztalfióknak, meg nem ad interjút senkinek, magas kerítést húzat a háza köré, hogy még látni se láthassanak be hozzá a kukkolók!
53 évesen együtt él egy 18 éves tinilánnyal, aki szűzen költözik hozzá, és egy év múlva szűzen is távozik. Fura egy fickó, aki mindössze négy megjelent könyvével (Kilenc történet, Zabhegyező, Franny és Zooey, Magasabbra a tetőt ácsok/Seymur: bemutatás) kerül az irodalom Maslow-piramisának csúcsára! Már a címadásai is furák. Egyik novellájának címe például: Alpári történet Esmének szeretettel, melynek ő a főszereplője, és ki más még, mint egy tinilány, és a körítés persze egy fura kapcsolat, melyet a lány kezdeményez, de semmi komoly ám, Salinger rendkívül tartózkodó, szemérmes ember. Egyébként, szerintem már ezzel az egy novellával is beírta volna magát a világirodalomba, de az igazi nagy dobás: egyetlen regénye, a Zabhegyező, melynek filmre vivési és színpadra állítási jogát egyaránt megtiltja, úgyhogy 2010-et követően, a halála után sem készülhet adaptáció a nagy műből.
De hol is ragadtam le, honnan is kalandoztam el?! Apropó filmnézés! Olvasom a Magyar Narancsban, hogy azért cselesen mégiscsak készült, ha áttételesen is(!), az életéről egy film Gus Van Sant rendezésében, Sir Sean Connery főszereplésével, a Fedezd fel Forrestert! című remekbe szabott kis mozi, melyet körülményesen, de végül is megtaláltam a világhálón, több mint két órahosszás, elmúlt éjfél, de nem érdekel, ezt meg kell néznem! Megnéztem! Elementáris hatás. Vissza a nethez, filmkritikák előbányászása, egyes novellák újraolvasása.
Na és persze a csúcs, a Joyce Maynarddal való kapcsolatának felkutatása, aki szintén 18 évesen költözött Salingerhez, nem egészen egy évig élt a különc íróval, aki ráunt, és hamar útilaput kötött a talpára. És akkor Maynardnak az 1998-ban megjelent könyve Salingerről, az Otthon a világban című, melyben az egykori tini, az azóta is a Salinger árnyékában élő író, újságíró megírja rövid kapcsolatuk történetét.
Szóval, mit mondjak, szépen belebonyolódtam, erre ment el az estém, meg az éjszakám, és reggel 6.40-kor ágyikó, és…, és szívesen folytattam volna tovább, de én mondom, ha nem lett volna fülem, már körbeásítottam volna a fejemet, és most itt vagyok, bódultan egy szellemi onánia után, és ahelyett hogy neked írnék szépeket, kedveseket, léleksimogatóakat, tudósítást prezentálok itt intellektuális kalandomról, Salingerről, a különc farmernadrágos-irodalom művelőjéről, aki először hozta be a szlenget az irodalomba, táncolva a mainstream és az elitkultúra mezsgyéjén, így aztán mindenki számára élvezhető! De állítsam már le magam. De tényleg!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
