NAPLÓK: Géza notesze
Legutóbbi olvasó: 2025-11-07 21:12 Összes olvasás: 29196| 15. | [tulajdonos]: sokadik | 2003-07-01 10:21 |
Már nem számolom mióta. Tényleg nem akarok hozzátenni Kosztolányi verséhez, sőt, tényleg csak elvenni belőle. Illetve tagadni az egészet. Nem tudom, hogy sikerül, sőt egyre bizonytalanabb vagyok, sikerül-e? Nem találom a végét. Azt hiszem, túl hosszú ideig készül, már túlságosan is kiestem belőle. Mindenesetre még reménykedem, hogy mivel nem az ihlet vezérelt (az csak az ötlet megszületéséig tartott), előbb-utóbb talán rátalálok a befejezésre.
Az azúr előtt leboruló Kosztolányi Dezsőnek
Elmondanám neked. De te unod.
Ilyen voltál mindig. Ilyen konok.
Hiába magyaráztam annyiszor, újra,
elhúzódva tőled vagy öledbe bújva,
nem kezdek ismét bele.
Nézd, sokat dolgoztam az este.
Most hagytam abba, csak egy perce.
Kába fejjel kint elszívtam még egy
cigarettát.
Füstje mart. Fejem fájt.
Nem hívott az ágy.
Végignéztem a panelházakon
annak ablakából, ahol én lakom.
Az éjjeli filmeknek ilyenkor már vége,
a lakók ruháik letéve
ledőltek az ágyra.
Ma se mennek bálba.
A bárok bezártak sorba,
s ha te nem is hozod szóba:
hajnal felé a lányok is hazamennek
poros körútjain Budapestnek.
És ott, fönt az ég. Ahogy szokott.
A bamba csillagok
nem anyajegyek egy isten arcán,
ki kacsintva néz rám.
A hold sem a szeme.
(Küklopsz ő vagy mi a fene?)
Tudod, én ha az égre nézek
nem libegnek elém tündérek,
sem taxisok, sem kifutófiúk.
Nem villannak mennyei vakuk.
Ezért az ima?
S a sok parttalan vita
köztünk napról-napra,
mindent egy lapra
ezért teszel?
(...)
Mert nem voltam vendége semmilyen úrnak
és nem szólt hozzám soha égi szózat. |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
