Sziklafal




Sziklafalon ülök, lábaim ürességbe.
Lassan eltűnnek az idevezető nyomok.
Mindenhol hó,
hallod? - a fogaim közt ropogok.

Mindjárt tél lesz, erről jut eszembe,
milyen tisztán hullott akkor éjjel.
Kár, hogy nem törődtél soha
a tegnap hó alatti rétegével.

Kicsi voltam, majdnem, mint most
és nem azért, mert nagy volt a csend.
Ha felengednélek, talán innen látnád,
hogy jobban kellett volna nézned odalent.

Nélküled részed.
Magányom, mint ez a sziklafal.
El lehet tűnni, ha van, ami kibont,
ha van, aki messzebbre hall.

Szilárd, mint ez a sziklafal.
Ebbe törj, hatolj be.
És ne azért, mert előtted áll,
mert bosszant, hogy hideg és szürke…

mint a tél.
Pedig puhán hullott egész éjjel.
De neked be kellett laknod minden változást,
hogy tisztán, a koszos hóban lépj el.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2022-10-11 09:35:30
Utolsó módosítás ideje: 2022-10-11 09:35:30