Már a kezem se a régi

Olyan, mint a pergamen. A főnökömé volt ilyen. Bunsen égő mellett véletlenül alkoholt öntöttek rá.
(Évekig kesztyűt viselt.) Vajon hány kéz simogatta és hány kezet érintett meg így? Lehet ma is csak
azt az első simogatást dédelgeti. Nyakamon gyűlnek a ráncok. Arcom petyhüdt. A mosolyom inkább
grimasz. Gyakran magyarázom, hogy ez nem harag. Csupán ez is eltorzult, mint annyi más. Bennem.
Hét éve semmi smink. Anélkül pedig az ajtóig se. Leszoktattam a környezetemet. Fokozatosan, meg-
fontolva, hogy elfogadjanak. Amilyen vénségemben leszek. Kilencvenhétben kezdtem. Apu és anyu
megbetegedett. Nem volt kérdés, hogy a megspórolt időt kire szánjam. Azóta is visszamosolyognak a
retinámban és elfelejtem, hogy vénülök. De a kezem már nem a régi. Mégis egyre többször érzem,
valakit akkor majd jó lenne megölelni. Mert félek.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-05-11 14:43:43
Utolsó módosítás ideje: 2015-05-12 07:52:44