hallhatatlan

egymást karolva dudorásznak az ágak.
sok pattogó gally széllel cimborál.
az ég rádörren a tehetetlen tájra,
s ha mérge illan a csönd lesz megint társ.
beszélget a világ, pedig nyelve sincsen.
szót sem formál a föld, patak, folyó.
mégis, ha háborog a tenger azt üvölti,
nem ő csalt meg. te vagy a hunyó.
a föld, ha mordul, mindenki megérti.
félelmet kelt ez az ősi nyelv.
a patak mintha egyből dalba szőné,
s úgy nyugtatná, ki nem ismeri el.
a folyó vagy versel, szinte időrímest,
vagy nagy esőktől, hogyha bedurvul
káromkodik. még arra is képes.
csak engem nem hall meg hiába kiáltok
sem föld, sem patak, sem folyó.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-09-16 15:26:23
Utolsó módosítás ideje: 2019-09-16 15:28:09