Mitől vagyok én is ember? (javított)


Az élet szép.

Süt a Nap:
a szemem fáj.
Mögöttem, előttem sokminden:
a fejem fáj.
Nem ettem semmit, de megettem mindent:
a hasam fáj.
Mindenki szeret, de senki se szeret:
a szívem fáj.

Az élet olyan szép.

Kint süt a nap,
és én idebent vagyok.
Mi mindent csinálok,
és mégsem történik semmi,
hisz mi is történne?
Már semmi se fáj,
semmi sem érdekel,
semmi sem olyan, mint volt.

Hát én sem leszek!

Szeretetéhségem nem ismer határt,
mégis ellököm magamtól a szerelmet.
Életvidámságom túltesz már mindenen,
mégis szomorú vagyok.
Sosem volt még ilyen sok jóbarátom ,
de miért és meddig?
Sosem leszek többé már fiatal,
de hol van még az áhított bölcsesség?

Hiszen szeretetéhségem nem ismer határt,
mégis ellököm magamtól a szerelmet!

Vágyom az életet,
mely kiszúrja szemem.
Hozzáérnék, simogatnám,
de Istenem, nem merem!
Karnyújtásra van csak tőlem,
s mintha nem is lenne.
Mi lenne, ha Isten egyszer
ököllel felelne?

Megadott mindent,
megkaptam mindent,
számomra még sincs semmim,
semmi kézzelfoghatóm.

Hát mi ez, ha nem buta, emberi vonás?






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-07-17 14:21:05
Utolsó módosítás ideje: 2018-07-17 14:22:48