Novemberi torzó

„Nézd! Látod amott a tájat?
Milyen szép ez a látvány,
Két dombság közt, Isaszeg határánál.”
/Rostás István: Isaszegnél a táj/




A felajzott motorosok
elszálltak a vadludakkal.
Szűkülnek mély tavak,
s a szabadságos évszak
emlékeibe sápad.
Ellebegett fesztiválok
borgőze is, mint a gondolat,
akár a búcsúztató szavak,
szépelgő könny-orgiák,
bódító bánatok,
nyugdíjba vonulás,
vagy temetés okán
lábatlan harang avatás
utáni lármás malaszt
a hegy ormán, amikor
az ember odafordul.
Láb s hang csikordul
a friss hant felett,
a falu dalol, s temet.
Elfeled feledhetetlent,
s az ütemes menet
tánc-lánca katlanig ér,
s a lábakkal lendül a kéz.

Remeg a sok sírvirág,
lódul a díszharang,
a hant-sereg mozdul:
dombról a völgybe megy,
mert valami odalett.
S lettünk mi lompos,
árva gyerekek, akiknek
régi, ünnepi kedve,
jobbik részünkkel, fenn
a hegyen van eltemetve.

/Óvatosodik a duhaj, garázda elme,
mert könnyen méltatlanná válhat
az ingyen kegyelemre./


2016. november 16.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-11-29 08:21:52
Utolsó módosítás ideje: 2016-11-29 08:21:52