Ólmos őszben



Ólmos ősz ködében szívem vérzik,
régi törköly mézes mérge éget.
Álmaimban szépség szomja érzik,
felhörpinteném  a messzeséget,

vágtatnék fehér lovon a  lankán,
testetlenül egy kies mezőn,
szemérmes virágok hajlanak rám,
mint egy foltvarrt, égi szemfedőn.

Tőzikék liláját, nárcisz sárga
lobbanását inná fel szemem.
Kristálydzsungel a hegyek világa,
ahová lovammal érkezem,

ahol tiszta, kékítős az égbolt,
friss, harapható a lég, hogy fáj;
nincs nyomor, se bűn, csak égi fényfolt
sugárzásában fürdik a táj.

Morcos őszből verőfényes nyárba,
lágy tavaszba így érkezhetek,
álom és valóság hat egymásra,
szív és szem; gyűlölség, szeretet.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-05-15 16:56:28
Utolsó módosítás ideje: 2016-05-15 16:56:28