A GYERMEKKORI ERDŐ
Szép volt a gyermekkori erdő ,
gyönyörűszép.
Lombok között fehér a kéknek
mondott mesét.
Pókhálófény villant el itt-ott
ezüstbe át ,
s látom lepkék légben merengő
pillanatát.
Vágytam , féltem , szerettem , éltem
rengetegét.
Zöld rések közt kék a fehérnek
mondott mesét.
Eltűnődtem: mennyi volt-élet
mit eltakar
múlttá fakult , süppedő álmú
barnás avar.
Gyík ragyogott , kakukk kakukkolt ,
felhő szaladt ,
madárhang-hídon ott futottak
manószavak.
Igaznak tűnt minden: az árnyék ,
sötét kezek ,
óriás , mely ráncos faarccal
ijesztgetett ,
a törpék is , szamóca-sapkák
tánca , s a dal ,
mely este ül hallgató hegyre
álmaival.
Ma sejtem , mi igaz - a bánat ,
gyönyörűszép ,
hogy minden közeliben távol ,
a messzeség,
és lehet , hogy semmi , de semmi
nincs mi való:
csak könnyünk , az égtükrű ének ,
elcsillogó.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
