Üldözési verseny prózán és lírán keresztül

Amikor hajkurásztam, elfutott, néha visszafordult, hogy nevessen.
Nem bírom, ha rajtam úgy nevetnek, mégis bájos volt, hát tegye.
Máskor hívtam nagykéssel, méreggel, itallal, rosszkedvvel – semmi.
Barátsággal próbáltam, szerelemmel – beadtam neki, hogy ő Az.
Kézbe vettem lelkemet, hogy tisztogassam, hátha úgy, majd jó leszek.
Üres kezemre nézett, orrát húzta, odébb lépett, mikor érintésre volt.
Mindent érte tettem, bármit tettem is, a gondolatnak alján – mindig ő.
Majd nem gondoltam semmire, legfőképp rajta nem éleztem agyamat,
testemnek meg másfelé voltak járási, elméletből elég egyszeri – legyek.
Erre észrevettem, bárhol járok – követ valaki; a szél se rezdül, mégis
itt van, szinte látod te is, afféle üvegtelen parfüm, pár csillószőrre hat,
fejem félrekapom, óvom szám és homlokom – hiába, hogy itt a múzsacsók.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-07-10 00:06:29
Utolsó módosítás ideje: 2012-07-10 00:06:29