Destruktív, majdnem szabadvers

Egyetlen percemet sem kívánom vissza,
az idill az amnézia édestestvére, le a múlttal!
Már most nem kell, ami elébb volt, már
a jelen is múlt, de előre se kéne, inkább kifele.
Valójában zenét nekem, mi újrajátszható,
egy másik élet, ami majdnem zene,
de részeg a brácsás, és nekem annyi!
Különben is, csak a cselló, meg a szaxofón,
mindenkinek a maga zenéje, az egyszeri,
nincsen a szféráknak harmóniája, süket
nagy csönd az egész, ha úgy vesszük,
csupán az ember hiszi a zenét, mert fél.
Amit idetettem, már nincs; amit akartam,
már régen volt, és sose lesz úgy, ahogyan jó –
csupaszon állok és ez nem a régi, esti fürdetés,
mert nincsen megtisztulás, és nincs, aki
szépnek lásson; mert önösen néz itt mindenki,
én is; vagy vággyal emel a látás, vagy minek;
nem az a szép, ami érdek nélkül tetszik,
hanem a szép  - az érdek. Nem érdekel.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-03-24 00:46:10
Utolsó módosítás ideje: 2012-03-24 00:46:10