Havi érzés - változat

Megszokni nem tudom, megtanulni sem.
Feladni nem lehet, nem ajánlott lemez.
Zsibbadt combomnak magyarázom
ne feszülj, csak vegyileg fázom.
Élethalálreklám. Evolúció. Hormon.
Túlérett almáid szép melleimben hordom.
Azt se érezném tán, ha belémlőnének
Akár a használt kutyákba.
Ha szólnak, lassan hömpölyögnek
felém a hangok, színtelen.
Görcsök csipegetnek, néha napokig
maradnak, éhes kis dögök.
Vérem sem türkiz, hol halovány csík,
máskor alvadt, borvörös rögök.
Ijesztőn idegen, tisztán lüktető
ahogy vibrál át húson, izmokon,
akár hosszan sötét éjszakákon
mécsesek pislákoló fényei.
Néha épp telihold idején jön szomjasan.
Átlátszó álmaimba hazatérek nyomtalan.
A rosszízű viccre gondolok, hányszor használtam,
játszottam a nagymenő csajt vele.
„ne higgy soha egy olyan lénynek
aki öt napig vérzik s mégsem hal bele.”
Nem akarom érteni, sem érezni, mégis ez vagyok.
Női vécékbe lépve érzem az elhagyott sejtszagot.
Adott az átok, a bűn, ez az értelmetlen szégyen.
Kicsit haragszom is, mégse támadom, védem.
Lógnak ölemből havonta ezek a fájdalomkincsek.
Isten asszony volt egyszer. Mire megtalálom, nincsen.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.