Rilke, figyelj!

Meglátod az idillt másban – a pillanatot látod.
Észreveszed kőtöredéken a templomot,

a szentségtartó hol lehetett – tudod, nem látod,

ha ott volna most – hiába bámulnád, nem érted.
Pedig neked húzták föl az épületet, te, későn-

született, fánumból kimaradt profán, te tömeg.

Mindenség súlytalanja, pedig azért énekelsz föl-
fele, hogy idemaradjon a nehézség, s szárnyalj.

Kudarc minden templom, leendő törmelék,
amit az eszme tart össze, mi nélküle épebb.

Menj tovább, mohos kövekre nézd, arany nap
hogy hull, a harmat felkapaszkodik felhőkig,

ha jól figyelsz, átmossa lelked, mit Isten fújt.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.