Lennél bár magad az Ördög
Lehoznám a csillagokat az égről
Fellegeket megfosztva a fénytől
Borítnék rád fehér fátyolt
Mely forrongó pokolt olt
Feketeségbe burkolt léted
Széttépve zúzott múltad, képed
Szentelnék időt, szívet, lángot
Hogy elveszítsd a romló holtot
Tüske, tövis mi szúrós, érdes
Törném, zúznám s lennél fényes
A bokrot mint falat törném át
Megmentve őt és szép halálát
Kitisztulva kosztól, gennytől
Megszépülve tőrtől, sebtől
Új élet felé vezető úton
Fognám kezedet féltőn, óvón
Lelked, szíved, véred már enyém
Láncokra verve lett immár kemény
Felperzselt bőrünk egymástól borzong
S Angyallá változva ritmusra forrong.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
