Régi költõkre II.

Jöttök a Somló felől, jöttök fehéringesen,
Mikor az elképedt egekre bárányfelhőt karmol a szél.
Pista nagy, karimás kalapban, mellette László lépdel
Újranőtt inain ruganyosan, szinte szökell,
Kormos és Zelk ballagnak egymásba karolva,
Mögöttük, pár kortyra összehajolva
Szilágyi, Sinka, Ratkó és Berda,
Balladát dúdolva, körbe adja kulacsát.
Mármori kövén ülve Dániel úr beszélget
Ferenccel, elpergett közülük rég a sértett harag,
S mint üde fuvallat, hangjukat derű szövi át.
János melléjük telepszik, Sándor is csendesen
Pipára gyújt. Tűnődve hallgatja őket Mihály,
S könyvtárnyi magánya ott fénylik szemében.
Endre és Attila, mintha csak éppen arra járna,
Mosolyogva néznek szépen a régi társaságra,
Akárcsak Miklós, aki új versét írja noteszába,
S mint egy angyal, leszáll a béke csendesen.
Jöttök a Somló felől, jöttök fehéringesen.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.