Pygmalion

Szoborba, történetbe így beélni. Az enyém.
Elnézem, eljavítgatom. Fantáziálva rég,
ha egy vagyok, hát egyre egy a mérce és menet,
a másvilág, a ház, a táj és egyből egy lehet,
vihar, napéj, palatinus, belül leköt, kigyúr,
a test, az izzó, lankás szerkezet, ha agg, ha új,
a benne járható utak, s a mikro-traktusok,
hát ez, hogy van, ha bármi félelemre lenne ok.
A szem mutatja meg, hogy kaptam ezt is, él vagy áll,
akárcsak belsejét, a váz s a képesség honát,
csinálni ezt se nem lehet. Csak kapni, erre jött,
hogy persze nem hiába, csak ha tudnám, merre több?
A szem mutatná meg. Enyém, de énnel csak, nem megy.
Virrasztani, azt kéne tán. Folytatni, bármi lesz
(ne húzz el, Simeon a gyermeket, hadd várjak itt...),
hány reggel volt, egy reggelen, ha megmutatkozik...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.