Köznapi titkok

Galambot röptetett az erdő.Előbb még
gyöngyhangon szólt lombköntösű madár.
Gyöngyhang gurult az évek, évek, évek
múlt-erdejébe s perdült vissza már.

Köznapi titkok, titka köznapoknak...
Lombköntös hullt, galambot röptetett
erdő, titoktelt, csapódtak a szárnyak,
s fent szürkeség fénnyel fehéredett.

Minden titok épül, részekre hull szét,
s minden kis részben titok ottmarad,
de miért fáj, mondd, vég-dalú világom,
hogy titkot szorít minden pillanat?

Miért fáj bogáncs bólintó lilája,
ha réti fűben fut tűzarcú ég,
s a végtelen azt hitetné el: véges,
s véges sejteti meg végtelenét?

Miért fáj álom, ébrenlétet játszó,
s ébrenlétben te, álmodó halott?
A lét látszat, tudom, de felénk mégis
milyen titok nyújtja e látszatot?

A szavak újabb, s újabb szó-dobozban,
mind érthetőek s érthetetlenek,  -
de miért fáj, mondd, e kettős varázslat,
melyben titok sír és titok nevet?

Az őszi nyárban beértek a körték.
Darázs duruzsol lég-ujjak hegyén.
Szemedbe nézek: benne csillag csillog,  -
reménytelenben a Szépség remény.

Ám zuhanok: lassan remény sem kell már,
nem kell az út, nem kell már semmi sem,
csak vers-lehajlás köznapi titokhoz:
megérthetetlen és reménytelen.

A lehajlás kell köznapi titokhoz,
ébrenlét-álmot játszik a halott,
szeretet gyűlöl kigyúlt köznapokban,
s a pusztulásban verssel hallgatok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.