Teljesség?

        Teljesség?


  Meglelém  tán  valahogy e  földön  legalább  pillanatok
  tartamában a  tökéletes  boldogság  illuzórikus
  belső  Elíziumát  néha?...  Úgy hiszem: az  "oceáni  perc"
  önfeledtsége  elhozta  ezt, főképp  Évát  ölelvén.
  Véle  juték  el  a legtovább  ez  kanyargó  labirintban!...
  Bár  varázslat  centrumát  ezvilágon  csak  közelítheténk...
              ______________________________


     Az  britanniai  és  hiberniai  mondákrul
  (Janus  tűnődése, régi  brit  krónikák  felett)


  Vajh´   milyenforma  vót  hajdan  az  kelta  harcosok  asztala?...
  Artúr  Dagda  hitén  volt  avagy  már  keresztény
  hitű  lovag  vala? Csak  kavarognak  a  népek  s  nevek  régi
  krónikákbul-regékbül!... Excalibur-csodakard,
  Rózsa  és  várromok, meg  a  Grál  az  eltűnt  Avalonnal
  -  mindez  jelent  még  korunk  főinek  jelképeket?
                       ___________________________
E  két  vers  "Az öreg  Janus  strófái"-ciklusból  van. S  egy  másik
vers  a  Heroina-Anya ciklusából(publikálatlanok nagyrészt  a
ciklusok  versei):


                 A  Nyilas-keresztjeim
                                    hajdani  Nyilas-jegyű  szerelmeimnek

    lőttetek  volna  a  Dunába  inkább
    -  minthogy  még  mindig  titeket  kell  a
   tudatomban  cipelnem,  örökké!...
   cipelem  a  testeteket   és  az  
   elárult,  rámhagyott  álmaitokat,
   meg  a  meg  nem  született, közösnek
   tervezett  gyermekeket  s  háztartást!


   a  hazugságok  és  áltatások
   rozsdás  szögekké  rohadtak  bennem,
   a  dicséretek  töviskoszorúvá
   váltak  és  szidalmakként  égetnek!


   belerántottatok  fodros-faros
   lyukörvényeitekbe!  majd  diszkréten
   arrébb  kalandoztatok  tovább  a  pénz
   és  korlátolt  kiszámíthatóság  
   komfortos  aszfaltútjain, félve
   az   erdei  ösvények  burjánától...
   holott: "minden  burján  társat  választ"


   hiába  választanálak,  Holdam  
   alapján, titeket!... -  feladtátok
   idejekorán: mielőtt  még  "ügy"  lett
   volna  a  tervekből  és  dugásokból


   (bukott  Kentaurlányok!  abortált
    szerelmeitek  visszahullanak
    majd  rátok  és  beleöregítnek
    lassan  egy  vádlón  keserű  vénségbe)


   Csak  én  ballagok  megtörten  tovább, vállamon  hízó
   Kentaurnő-keresztek!... Mindjobban  lehúznak
   dús  kanca-zombi  árnyképeik.  Az  ábránd  pedig lassan
   ostoba  kéjkeresés  lesz  csupán, s  végképp  befed
   hulló  zúzmara  hűvös  ködében  egy  bukott, mégis
   benned  erjedő  és  kísértő  vampvilág...
         ____________________________








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.