... egy jéggé dermedõ, fád filmkocka ...

Az ezüstlepel Budapest felett,
némán és hangtalanul terül el,
áteresztve a halvány fényeket,
egy háborodott várost átölel.
Mintha oly távol járna a halál,
természetes-élőnek hat minden,
a lét talán megduplázta magát,
amíg dezertált a hiányérzet.
Egy jéggé dermedő, fád filmkocka,
egy pillanatba zárt örök tökély,
elmúlás-illattal meg nem rontva,
életveszélytelen őszinteség.
Egyetlen apró pont éjfekete csupán,
ezredmilimétereket nőve… (Talán.)






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.