NAPLÓK: wolferl Legutóbbi olvasó: 2026-10-19 07:01 Összes olvasás: 38686| 23. | [tulajdonos]: Oscar, 2007 | 2007-02-27 13:43 | | Ez már az utolsó stáció, innen már út lefelé aligha vezethet: az Amerikai Filmakadémia szerint egy keletről importált, közepes hollywoodi remake – A tégla – 2006 legjobb amerikai filmje. E szegénységi bizonyítvány mellé pedig ráadásul még a mi Maestrónk sem nyert......Pedig nyerhetett volna, mert ellentétben a találgatásokkal nem valamelyik multistúdió vitte el a szobrot a rövid animációk kategóriájában, hanem egy hagyományos eszközökkel készített norvég rajzdarab, The danish poet címmel. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért fontos hangsúlyozni, hogy veszprémi születésű földink, M. Tóth Géza Maestro című munkája kiváló alkotás, amely akár a kis nemzetek kultúrájának parabolájaként is értelmezhető. A szellemes csattanóval végződő alig 5 percben egy kakukkos óra lakója készül fellépésére, az óránként reflektorfényben teljesítendő néhány másodpercnyi éneklésre, azt sugallva, hogy bármilyen apró is a szerepünk, jelentőségünk a nagyvilágban és az életben, ez a kis feladat is lehet akkora művészet a maga nemében, mint akár a legnagyobb operaprodukció főszerepe. (Pláne, ha éppen az idő jelzése a tét!) A művészettel kapcsolatos gondolatok ennél a pontnál véget is értek, az Oscarral díjazott játékfilmek között ugyanis csaknem két évtizede nem akad egyetlen műalkotásnak nevezhető darab sem. A Legjobb film kategóriájában például utoljára 1984-ben született méltó döntés, amikor az Amadeus tarolt. Milos Forman egyéni hangú karneváli komédiája óta viszont a legválogatottabb sematizmus és ízléstelen giccsorgia uralja az Oscar-ceremóniákat, olyan mélypontokkal, mint a Gladiátor, az Egy csodálatos elme vagy a Szerelmes Shakespeare. De ne csodálkozzunk, hiszen a 2006-os hollywoodi felhozatalt nézve bizony keserves feladat nézhető filmeket választani a keretbe. Így a végletesen primitív Apocalypto és a pudingbomba World Trade Center helyett, négy másik közepes munka mellett, egy hong-kongi produkció újrahasznosítása érdemelte ki a legfőbb kitüntetést. Közhely, hogy Martin Scorsese majdnem minden 2000 előtt készített munkája megérdemelte volna ezt a díjat – leginkább talán a Dühöngő bika és természetesen a Taxisofőr –, most viszont már ideje volt valami koncot dobni az aranyozott szoborra sóvárgó, egykoron szebb napokat látott mesternek, így hát a rendezői kitüntetést is bezsebelhette. Mindenesetre abszurd jelenség, hogy míg Hollywood szinte fittyet hány a napjainkban meghatározó keleti-ázsiai új hullámra, egy hong-kongi film, a Szigorúan piszkos ügyek átdolgozását mégis a legjobb amerikai filmnek tartja. (A tajvani Tigris és sárkány sikeréről most ne beszéljünk, hiszen annak színvonala szerintem jócskán elmarad más kortárs ázsiai nagyágyúk eredetiségétől.) A Legjobb idegen nyelvű film kategóriája sem hoz már meglepetéseket: évek óta a nagy társadalmi és politikai témák hollywoodizált dramaturgiája nyeri meg az ütközeteket, ez alól pedig csak Danis Tanovic Senkiföldje című munkája volt nemrégiben üdítő kivétel. Ezúttal egy Stasi-dráma, a német színekben forgatott A mások élete nyert. Furcsa: míg évtizedekkel ezelőtt a legnagyobb európai alkotók – Bergman, Fellini, Truffaut és Bunuel – vitték el a díjat, most a kortárs mozgókép művészetének legfontosabb képviselői – Von Trier, Kiarostami, Dardennék, Loach, Leigh – az Amerikai Filmakadémia számára egyszerűen nem létező (nemkívánatos?) személyek. A színészekre sem érdemes túl sok szót fecsérelni: általában az kapja a díjat, aki a vásznon a legnagyobb gesztusokat – zokogórohamot, dühkitörést – produkálja. Talán kivétel lehet ebben az évben az egyébként valóban tehetséges, nagy múltú angol Helen Mirren, aki önmagában többet ér Hollywood összes ügyeletes sztárdívájánál egyszerre. S bár első látásra úgy tűnhet, a pofátlanság és hidegvér netovábbja, hogy szerencsétlen öreg Peter O’Toole nyolcadik (!) jelölése után is díjazatlan maradt, tudni kell, hogy az Arábiai Lawrence egykori hősének 2002-ben már megadták a kegyelemdöfést egy életmű-díjjal. De már így is többet beszéltünk a Semmiről. Hiszen a 2007-es Oscar most sem jelentett többet annál, amit már két évtizede jelent: a pénz és a marketing, meg a csinos női ruhadarabok gátlástalan diadalát a filmművészet felett. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
