NAPLÓK: nekem nyolc Legutóbbi olvasó: 2025-09-09 18:17 Összes olvasás: 11982| 2. | [tulajdonos]: ím | 2010-09-07 17:32 | Hosszú létezésem alatt nagyon sok, különböző alakot öltöttem fel, de a legtöbbször emberi formában léteztem, legalábbis az alsóbb világokban.
A felső világok létformáiról most nem beszélek, mert azokat fel sem tudnátok fogni jelenlegi állapototokban. Elég legyen most annyi, hogy sok mindent láttam, nagyon sok mindent. Láttam csillagok, hatalmak, birodalmak születését, és halálát. És most is látom, mert mindez most is tart, most van minden, egyszerre, és egymás mellett, egymásban.
Ne várjátok tőlem, hogy történeteket meséljek nektek, mert nincsenek történetek, csak egyetlen történet van. De mégis, ha azt hiszitek, hogy mulandó, földi életetekben csak egyetlen életet éltek, tévedtek. Tíz- és tízezer életet, tíz- és tízezer sorsot éltek egyszerre, egyazon szellemben, lélekben, és testben, és csak rajtatok múlik, hogy melyiket valósítjátok meg. Olyanok vagytok, mint a gyerekek. Hát ezért szeretlek annyira benneteket.
Visszatekintve előző megtestesüléseimre, voltam pap, katona, tanító, kereskedő, földműves, és még annyi minden más. Mindig nagyon alaposan megterveztem, hogy hol, mikor, milyen családba születek. Persze, számomra is adott volt a lehetőség, hogy kikerüljek az újraszületések körforgásából. De mégis mindig visszajöttem, önként.
A sors nem állandó, állandóan változik, ahogy a tudat is. Akkor mégis, mi az én munkám, amit végeznem kell az emberek között? Az, hogy meghatározzam a sorsot. Hogy összeillesszem azt, ami egykor szétesett.
Láttam az első ember teremtését a vörös agyagból. És láttam minden egyes emberi szellem teremtését, egyenként, külön-külön. Hatalmas szellemi lények vagytok, de ennek nem vagytok tudatában.
Az idők során olyan hatalomra, és befolyásra tettem szert, amelyre nem vágytam. Ezért visszavonultam önmagamba.
Az esték voltak a legrosszabbak a földön, amikor eluralkodott rajtam a reménytelenség érzése. Elkezdtem figyelni az embereket. Nézzük például B. életét.
Azon az estén, amikor átvette A-tól a könyvet, a söröző teraszán, azt hitte, hogy elkezdődött valami, pedig tulajdonképpen már véget is ért, mielőtt elkezdődhetett volna. A. narancslevet ivott, B. pedig sört. B. mindig sört ivott esténként, ha csak tehette, mert utálta az üdítőket, az ásványvizet pedig nappalra tartogatta. A. az Akasha-krónikáról beszélt, meg kollektív emlékezetről, B. pedig tudta, miről van szó, hiszen elég gyakran használta ezeket a forrásokat.
Nem tudta, mit vár ettől az estétől, hiszen mindössze egy órájuk volt egymásra, pontosabban A-nak volt csak egy óra szabadideje, B. egész este ráért volna, sőt legszívesebben megmondta volna A-nak, hogy maradjon vele, hiszen úgyis olyan ritkán találkoznak. De nem szólt, mert általában sohasem szólt, ha akart valamit, inkább hallgatott. Miután B. fizetett, elhagyták a sörözőt, és elkísérte A-t az autójához. Még beszélgettek egy kicsit, azután B. udvariasan elköszönt, és távozott, hóna alatt a könyvvel.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
