NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2026-01-14 22:50 Összes olvasás: 100106| 722. | [tulajdonos]: cenzúrázott-árnyalásokk | 2020-05-12 18:54 | Kedves Naplóm!
Itteni ténykedésem során először sikerült moderáltatnom az alábbi bejegyzésemet. (Én ezt a saját egyéni fejlődésem szempontjából jó jelnek veszem.) Kihagyom belőle azt a két mondatot, ami miatt sejtésem szerint sor kerülhetett, és a DOKK-nevet is kihagyom két helyen.
2020. május 12.
Úgy képzelem, hogy előző életemben javasasszony voltam, erdőben laktam egy falu mellett, míg máglyán el nem égettek. A vád az volt, hogy az ördöggel cimboráltam, onnan ered a tudományom. Ja, égetés előtt még meg is köveztek. Hát, ennyit a küldetésekről. Ma rossz passzban vagyok. Nem szeretem a marakodást.
A neandervölgyi emberek létük utolsó évezredeiben együtt éltek az Afrikából Európába vándorló modern emberrel, olvasom a Kárpátalja egyik számában. Korábban úgy vélték, a neandervölgyiek azért tűntek el, mert a Homo sapiens sapiens lesöpörte őket a Föld színéről a forrásokért folyó versenyben, „vagy közvetlenül, konfliktusokban irtottuk ki a neandervölgyi embert”. A neandervölgyiek csak döfésre használták lándzsáikat, ami csak a közelharcra volt alkalmas, a Homo sapiens sapiens hajítódárdájával kevésbé tette ki magát a közvetlen testi veszélynek. De a legújabb kutatások szerint szó nincs, ami alátámassza a kiirtási elméletet, mert nem találtak tömeges kivégzési helyeket. A paleoantropológusok úgy vélik, hogy őseink inkább magukba olvasztották a neandervölgyieket, akik korántsem voltak olyan primitívek, amilyeneknek korábban gondolták őket.
„Hosszú ideig úgy vélték: a neandervölgyi ember sokkal primitívebb volt, mint mi, az újabb vizsgálatok azonban árnyaltabbá tették ezt a képet. Egy súlyosan fogyatékos neandervölgyi ember csontvázának felfedezése arra utal, hogy gondoskodtak elesett társaikról, begyógyult sérüléseik – esetenként komoly sérülésekről van szó – azt bizonyítják, hogy nem hagyták magukra, hanem gyógyítani igyekeztek beteg, munkaképtelen társaikat, akárcsak az öregeket is. Halottjaiknak pedig megadták a végtisztességet. S mindez az összetett társadalmi kapcsolatok meglétét igazolja.”
Szeretem, amikor árnyalódnak a képek. Megnyugszom tőlük.
Elkezdtem újra totálisan a saját belső fantáziavilágomban élni. Hiába megyek ki futni, nem figyelek arra, hol járok. Tegnap este úgy futottam le az öt kört, hogy csak egy dolgot vettem észre: a J. utca és L. utca sarkán lakó férfi áthelyezte a tévéjét a szoba bal sarkából a jobb sarokba.
2020. május 11.
Csak tudnám, mit nyújt ez a lámpafény
az ujjaim árnyékán túl; mire világít rá
olyan parancsoló erővel, hogy a Naptól
kell miatta megfosztom magamat nap
mint nap.
Miért kell előre elgyászolni a szobrokat?
A lyukasszeműt, az aprólábút, a púpos
hátút. A tagadást és a haragot kihagyva
rögtön az ijedtségbe esni, mint a kis-
gyerek. Hogy még alkudozni sincs idő.
Megbénít mások marakodása. Végig kell néznem, és nem mozdul a lábam, nem tudom elfordítani a fejem, nem tudok megszólalni, hogy hagyják abba, és a végén még én szégyellem magam, hogy ott vagyok, amikor rég máshol lenne a helyem, nem ott, ahol ilyesmi a szemem láttára megtörténhet. Mint amikor a kisgyerek olyat lát, amit nem lenne szabad (valami őstörténetet), és a végén őt büntetik meg. Nem engedik vissza a házba, ahol addig élt. Neki kell kiengesztelnie a veszekedés miatt haragos isteneket. Ha megteszi hazamehet, ha nem, örökre ki lesz zárva.
Éppen aznap, amikor azt írtam valakinek, kezdem jól érezni. És meg akartam köszönni újra a pályázati kiírásról szóló értesítést, mert egy újabb írásomat is elfogadta az Előretolt Helyőrség. A Fürdetés címűt.
Nem tudom, egyszerűen nem tudom, hogy fér bele egy napba ennyi öröm és szomorúság egyszerre. Nem is gondoltam, hogy engem így lehet kedvetleníteni. Azt hittem, sokkal érzéketlenebb vagyok.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
