NAPLÓK: 2018 az újrakezdés éve Legutóbbi olvasó: 2024-11-21 14:26 Összes olvasás: 4590| 23. | [tulajdonos]: :))) | 2018-01-15 22:50 | A krónikás
Ma reggel úgy kezdek írni, mintha válságban lennék – így áltatom magam, azt remélve, hogy az első mondat majd hívja maga után a következőt. Mozdulataim lassúak, sőt lassítottak, mint a vadászó macskáé, de a figyelmemet mégis lankad, nem tudok eléggé összpontosítani. Az eső egy pillanatra sem csitul, mintha a nyári aszályt akarná feledtetni. A föld apró üregei is elunják már a gurgulázó nyeldeklést. A citromfák a dézsában lekonyultak, láthatatlan erőszálak húzzák ágaikat a Föld középpontja felé.
Ki mondta, hogy nincsenek citromfák a szobában? – nevet fel Péter. Fogai megvillannak, mint zápor után a napsütés.
Rózsi mama birsalmákat tett ki az ablakba, még tegnap, amikor hétágra sütött a nap. Akár a keletlen tészta, olyan ez az asszony. Semmi szín az arcában, de nagyon pofitos, ahogy itt az öregek mondják. Apró termetű, vékony hangú. Tavaly lefestette a házát zöld-fehérre, nagyon ízlésesen. Most a birsek mellett ott pihennek az aszalt szilvák is, mind egy-egy finom karácsonyi kacsára várva, avagy libákra novemberben. A kamrában minden eltéve, még a gyógyfüvek is szögre akasztva, egy tüllzsákban, hogy jól tudjanak szellőzni. A mindennapi rendszeresség Rózsika néni életében hatalmas humorral társul.
Minden áldott nap pontban tíz órakor megy át az utca egyik végéből a másikba a szembeszomszéd, akit Rózsika csak „Mádám”-nak hív, holott inkább Mary Poppinsra emlékeztet a magas szárú cipőjével, fitos orrával. Csak az esernyő hiányzik a kezéből. Innen megy vásárolni, előtte egy cetlire összeírja, mi kell. Megremeg a keze a papír fölött, a „ki tudja, mit főzzek ma” pillanatnyi elbizonytalanodása ez, de mindig kitalálja, mi legyen. Otthon aztán akkurátusan nekiáll főzni. Hol ide rohan, hol oda, mert ha van egy jó gondolata, azt rögtön le is írja, így hát az ebéd mindig késik, de hogy miért nem ég le, azt csak a rutinjának köszönheti. Ír, mert az írás kikapcsolja, de pont úgy tesz, ahogy megboldogult elődje, E. Dickinson kisasszony. Van egy fiókja és annak ír, természetesen borzalmat, közhelyet és giccset, szóval tudjátok, ami szép, ami csecsebecse, halott a napsugarak a sárban taposnak, hogy egy kis képzavar is legyen benne.
Emily kisasszony mellett (vajon szűz lehet még?) lakik Péter . Hatalmasakat tud nevetni. Mindig a nők nuniját nézi, nadrágon keresztül, de a mellekkel is így van. Oda szögezi a tekintetét. Kellene valaki neki. Az írónőtől messzire van, holott a szomszédja. A távolság mindig relatív. Ha Emily felcsapja az orrát, az bizony olyan, mintha azt mondaná: ne közelíts, mert rád tüsszentek. Vékonyka punijával és lágy melleivel Emily olyan, mintha nem lenne rajta hús, csak lebeg rajta a halásznadrág, mint dédapámon, aki – mint tudjuk – betyár volt.
A másik házban laknak a fiatalok. A nő már a hatodik pasiját eszi, hol ezt választja, hol azt. Mindegyik után marad valami, mert a ház az ő nevén van, és Ausztriában euróval fizetnek, ahol már hetedik Eduárd húzza az igát pár euróért, nem tudja szegény, hogy nincs sok ideje hátra, ő is ki lesz ebrudalva, mert már kevéssé irányítható. Homok, kavics az udvaron, a kavicskupac tetejére egy szöszke kisfiúnak sikerül felfutnia.
Péter körülnéz, reméli, hogy nem találkozik Kissnével, aki legszívesebben a legérzékenyebb pontját fogná meg. Meleg nap van, 29 fok. Péter találgatja, kik költöznek a szilvakék házba és csóválja a fejét. A háznak romlik az állapota, ha ilyen drágán adják el - lamentálja.
Az utca végén lakik a király és a királyné. Palotában. S bár korán van még, mozgás mindenütt, galoppozó paták zaja, krikettütők koppanása hallik. Hetedik Eduárd (aki ki lesz ebrudalva) egy törpét tisztít. Utána jön a gólya pucoválása.
A levegő áttetsző, puha lepelbe burkolózott ma. A kisfiú sárkányt hajtogatott belőle, Rózsika néni birsei a földön koppantak, jött a macska és sorban végignyalta őket.
Ruganyos pónik a zsákutcában, alig érintik mellső lábukkal a földet. Igen, ennek az utcának a végén laknak tízgyerekesék. Ott nyüzsögnek mindenhol a fiatalemberek, a lányok pedig áttetsző muszlinruhában egy áttáncolt éjszaka után, nevetgélve viszik magukkal ronda keverék ebüket, titkos utakra mindannyian.
Öreg és vak Ferkó most tapogatja ki a kukoricagórét, de hogy mit csinál ott, azt már lehetetlen megállapítani, mert ez is egy szertartás, ami télen-nyáron, mint valami fétis, kísérti. Előtte itta meg a kávét, amibe két édeskét pottyantott.
Pöttyilabda utca lakói mások, mint a Hársfa utcáé, itt minden gömbölyű, kivétel Emily kisasszony. A Hársfa utcában meg minden szagos, akkor jó arra sétálni, mikor a hárs virágzik, máskülönben a csatornázás hiánya miatt a szippantós kocsi bűzölög, vagy savószagú Mariska, aki mint kondenzcsíkot, húzza maga után az aludttej-szagot. Ő már előbbre tart, mint Kleopátra, savóban fürdik, az arcára élesztőpakolást ken szürke lúdtollal.
Két utca van ebben a faluban, a többiek kihaltak, de így is négyszázan maradtak még. Mindenkinek megvan a bónája, azon csámcsog örökké a falu.
Itt a ruhák is úgy lógnak a szekrényben, hogy némelyiken szakadás van. Persze, ha ütköznek egymással, haragjukban az estélyi ruhák is foszforeszkálnak, mint a gyűrött tündérek. Aludjatok jól, kedves olvasóim!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
