NAPLÓK: Karaffagyé: Szerintem a világ Legutóbbi olvasó: 2026-07-21 06:14 Összes olvasás: 31318| 2. | [tulajdonos]: Temetés | 2008-03-29 18:29 | Ma Szentmártonkátán voltam temetésen. Nem az én rokonomat hantolták, egy majdnem szomszéd bácsi testvérbáttya halt meg, Géza bácsit szállítottam "bérben" oda a saját autómmal. Az övén nincs műszaki, zöldkártya, és a jogsija is lejárt már. Érdekes volt, hogy hogyan szerveződött ez az út. Tegnapelőtt Nagyorosziban temettünk egy szomszédot, aki 48 évesen nyolc év rákkal való küzdelem után tért meg a mindenélők útjára. Itt találkoztam Géza bácsival, aki sírva említette, hogy az ő testvérbáttya is halva fekszik s azt sem tudja, el tud-e menni a temetésére, mert nincs autó s messze van a falu, ahová menni kellene. No, ezen ne múljon, mondtam, ha kell, elviszem én. Kérni is akartam már, csak nem volt bátorságom, mondta az öreg. No, így kerültünk erre az útra össze. Délelőtt indultunk, két órás út után értünk a szentmártonkátai temetőbe, ahol már a rokonság gyülekezett. Református temetés, közös ének, közös igehallgatás, kevés könny, mert a hívő tudja, porból lettünk, s porrá leszünk, lelkünk meg halhatatlan. Máig meglep az ilyenkor érzett, vagy megérzett szeretet áradása egymás felé, rég nem látott rokonok üdvözlik egymást, s konstatálják, messzire vitte egymástól őket az élet. Persze, mindenki tudja, egy temetés egyszeri, és nem másoknak tett igéretekre való, azaz, holnaptól ugyanúgy élünk, mint eddig, mindenki megy tovább emberi kapcsolataiban, s járja a saját lépteivel a halál felé útját. Mert az út vége a találkozás... a halállal. Ezt még eddig senki sem úszta meg. Megdöbbentő a göröngyök dobbanását hallgatni. Ilyenkor valami összeszorítja lelkünket, s csak ilyenkor gondolunk arra, hogy mit is kellene másképpen. Nem a szilveszter, egy temetés a legjobb alkalom arra, hogy összegezzünk, fogadalmat tegyünk, míg dörögnek a göröngyök. Aztán a hanttól való távozással új levegőt szippantunk be, s elfeledjük a fölösleges cigaretták, poharak, streszt, haragvások okozta sérülésektől való félelmünket, és a toron már zabálunk, iszunk, nevetünk, mert túl vagyunk... szabadok vagyuk egy ideig a haláltól, annak gondolatától.
Jó élni.
Hazaértünk tisztességesen, több rendőrrel találkoztam, egyik sem állított meg, betartottam a szabályokat. Én mindig minden szabályt igyekeztem betartani. Tán más erre azt mondaná, beszari alak, nem mer önmaga lenni, állandó félelem és rettegés az élete, akinek mások véleménye, a törvények szorítása fontosabb, mint önmaga. Ám, ez nem igaz. Én szabadon választottam, hogy nem bazdmegezek, nem csalom a feleségem, és önmagam. Azért van valami különbség!
Otthon kicsomagoltam a kecskéknek útközben vett nyalósót, azok azonnal nekiláttak, s csámcsogva, cuppogva kebelezték be az ásványokban gazdag sót. Szeretik. Mint ahogy én is az életet!
Hát, ilyenek (is) járnak egy ember fejében temetés után.
karaffagyé | |
| 1. | [tulajdonos]: Üdv az olvasóknak | 2008-03-29 18:06 | Úgy döntöttem, hogy ma hozzákezdek saját naplóm írásához. Talán így rákényszeríthetem magam a munkára, a gondolkodásra, ami kell egy költőnek, ha az ihlet elhagyta. Mert ha az ihlet cserben hagyott, csak a kitartó, mások olvasása és a kitartó, akár erőltetett gondolodás adhat némi reményt, adhat némi esélyt. A továbblépésre. A továbbélésre.
Jó lenne csak az igazat adni, írni, csak a valóságot visszatükrözni. Én mostantól erre teszek próbálkozást, még ha sok sértődést is fog jelenteni egyeseknek, sokaknak. Még ha nekem is fájdamas lesz esetleg.
Őszinteség nélkül pedig nincs értelme.
No, ennyit bevezetőképpen, hajrá! Naplóra fel!!!
karaffagyé | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
