Dimenziók
Szóképek szitálnak – talán mozdulatok,
képes vásznon pasztellmagány
húzódik egy árokban – csendes meditációm
csak csepp alakú illúzió csarnokvizeidben,
könny volt egy csészében, vagy talán mint morzsa
szaladt szét a hamis ígéretek kék asztalán.
Homlokodra dőlve ablakomból bámul a nyár;
gyűrött ráncok közt az alkony keres menedéket,
repedt felhőkből csepeg, csorog a dézsába –
derékba tört tompa fényem arcod mossa,
a homályos üvegen át vesédbe nézek
és el csak a csendet képzelem:
fehér vászonként lebeg forró melleden.
Narancsruhában oson tetőkön
az alkony, megdőlt kémények tövében
némán lapulva jár, hogy el ne veszítsem,
arcomat kezeimben tartom –
s oldódom a lyukas égben,
mint felhők alá szorult kondenzmadár.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2019-03-01 11:43:08
Utolsó módosítás ideje: 2019-03-01 11:43:08
