lakótelepi csendélet (átirat)

                                          

ősz van. lehetne idill akár, de
nem él a táj. hideg van, lélek-
csikorgató.
lakótelepi tér. ülünk egy padon, köröttünk
szemét: roggyant sörösdoboz, csikkek, használt
koton.
nem nézel rám, arcodra a köd
leszáll.
már nem mentegetőzöl, nem is véded magad,
szótlanságod mégis tagad minden elképzelhető
kimenetelt.
két egymáshoz tapadt darabka csend –
ülünk a padon, csak a szél fütyül. egy fáradt
nejlonzacskó zörögve elrepül,  s megpihen
egy csupasz fa
ág-bogán.
nézem, ahogy hurkot rajzol körénk az est,
s a lélek mint árnyék eloldódva
felemelkedik.
(mi itt marad, csupán a test.)

szakadt világban szakadt szerelem
dörömböl a szívemen.
ritmusa az egykori vágy,
néma ütem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-03-09 15:06:46
Utolsó módosítás ideje: 2013-03-11 13:05:46