|
Nem hittük el, hogy fölkel újra
a Démon, hogy ölni újra kész,
hittük, a világ megtanulja,
őt félni kell, s győz a józan ész.
Nem így lett. Torz, hagymázas képek
ébresztették, hogy gyilkolni kell,
s most a szenvedés tengerének
szikláin szenvtelenül figyel.
Vonatok mennek. Férfikönnytől
ázik asszonysál és kiskabát;
indulni kell... eddig könyvekből...
ha vége lesz, látjuk még Apát.
Pincékben tört álmok hevernek,
hol az ágy, a békés kis szoba,
siratja perceit a gyermek,
úgy hazamenne, de nincs hova...
Közben rakéták, bombák hullnak,
tankok lángolnak, és életek,
bajtárs halálán sem tanulnak,
s a Szörny súgja: nem kell félnetek...
De kell. Nem győz, ahol halott van,
ahol hiába várnak haza,
ahol a könny kitárt karokban
szárad, és zokog az éjszaka,
egy él ott jól, az éhes Démon,
a karmos, lángtorkú szörnyeteg
vértől, mocsoktól szennyes szárnyon
Ukrajna fölött ott lebeg...
|
