DOKK

	V. Szabó Mátyás
	Harmadik (Alföld) szimfónia (2023)
	I.—Nem túl gyorsan (Alföldi táj) Az égen csavargó, áruló zászlók, moslék-köddel vemhes, hasas fellegek. A műholdak fényesebben villognak, mint az Esthajnalcsillag. Alattuk gólya száll, és nem hoz gyermeket. Egyre bonyolultabb interfészt emelnek elnyomottak és elnyomók közé. Maholnap a gépagy tőzsdével bábozik és a középszerűség soha nem látott özönvízével zsarolja az emberség egyre megfoghatatlanabb megfogalmazását. Már nem csak az ezeréves átkait hordozza a táj, mélységes zsellérfeketéjébe nagyon is betolakodtak harsány műanyagok, reklámmal rajtuk hirdetni hogy ISTEN HALOTT és AZ EMBERÉ A FÖLD- jóllehet eddig is az erősebb kutya baszott, de most a világ és annak lakosai leborulnak előtte, és imádják benne az első fenevadat. Hazatántorog a korhely Éjszaka, ropogós kátránypapírba csomagolja az Alföldet. Terhe alatt bókolnak, hajlanak a füvek, katatón munkadalt szűkölnek a fák is, mélyen a földben, hallhatatlanul, pártos honfivér és műtrágya csatázik. II.--Túlzóan (KEGYES SZÁNDOKKAL HÍZELKEDŐ Epithalamion, Melly Íratott Egy Fölötte Tekintetes XVII. Századbeli MARSNAK és VENUSÁNAK Összve- Kelésére.) Kurjong szerte a boldoguló nép, kellően traktáltattak A lakodalmon rekedésig- tűzi-játékokkal a szemek S mégannyi pástétommal a bendők- de Démétér bizonyára Bőséggel kárpótolja a magtárat, a házasulandó asszony Temérdek kebleivel kétségtelenül bírja malasztját, lám, Bájait számítni nem is győzi az udvari had! Marsunk Markában oly büszkén tartja finommívű csuklóját az arának Mint amilyen méltósággal fogja majd serkentő és üdvösséges Gyeplőjére a népet. Tréfás adomákat idéznek föl a vendégek, Néhány uraság ölbe veszi 'a menyasszonyt, megcsípdesik Orcácskáját, paskolják és nevetik mintha csak unokájuk lenne- Bezzeg el is pirul ő ennyi derék lovagoktól! Éppen ilyen félve-ocsúdva piheg az országos gondot viselők Keblén Hazánk- sorsát immáron az ő vasmarkukba helyezvén Más dolga se nincsen, mint hogy a kedvükre tegyen, Elnéző legyen és szófogadó, mint sokszáz éve a jó asszony E tejjel-mézzel csörgedező búzakalászos mesekertben- De hát nincs is neki elnéznivalója! - hisz’ az urakat nem fertezi Korcs jelenünk sok szabadelvű tévelyedése, sőt évszázados Medrek kapavágásában cipelik a Nemzet diadalszekerét! Pártos perpatvar sem volt vagy lesz akadálya bölcs rendjüknek! Akkor engednek csak feltörni egy zászlót, ha elnyerte bizalmuk, S jól tudják, hogy nem osztja ki uradalmaikat méltatlan pórnak! Nótás ünnepléseiken csak kurjong szerte a boldoguló nép! III.—Vontatottan Magyar! Pusztádba mit kiálthatsz? Már csak sebláz-részegség rángat, jaj, élő ügytől rég elzárta magát megmeszesült burokráciád. Társadalmad kifordult magány, tartásod rögeszme, rendszabály. Roncsolt szíved minden odva fészek, fészkeidben kakukkfiókák. Feltámadás! De minden ízed elrontotta gyökeréig seb és átok- mit tartanál meg magadból, milyen sosemvolt délibábot? Pusztádba mit kiálthatsz? Nemsokára a természetben sem jön télre tavasz. Jaj, mindig is ott kezdődött az ének, ahol véget ért már terv, vád, és panasz. IV.--Toporzékoló pátosszal (Segesvári ecloga) Segesvárnál utolsót nyugszik a tábor. Egy százados és az önkéntes ezreddobos beszélnek, így kérdez az első: -"Bajtárs, eldőlt ez a küzdelem is, túlságos erővel a legnemesebb szívek sem birkózhatnak örökké; most minden koronás fő ránk fogja a rabhadait- irdatlan tömegekben sorakoznak föl a muszkák, már Kossuth is Törökország közelébe botorkál és fene ordas nézéssel pécézi a Görgey Artúrt-" -"Tudom azt. Ha sikerülne letörni is egy koronás főt, gyorsan kettő nőne helyén. Jól elrendezték odafönt a hatalmi egyensúlyt, mint jármot az ökrön, mint jobbágyban a szófogadó babonát- hogy gondolatának a szabadság csak a biztonság ellentétje legyen- hiszen volt is párszáz év rabigába faragni gerincünk." -"nekem végigvinnem a harcot több mint kötelesség, de talán te többet munkálkodhatsz még a hazádnak békéről alkudva inkább, mint kicsattanva a harcban kétséges nyelveken is forgatott eszmék áldozatául- vagy mondd, nem ismered-e a hamis lényegkeverőket akik kicsavarják majd legszentebb jelszavainkat a mindenkori átkos hatalom csúf eszejárása szerint? Hogy láncszemeket kötnek csak minden koszorúnkból, hogy pákosztos pátosz terpeszt majd a nevünkön?" -"Sőt, jószándékú vásári mulatság, fűzfapoéták rigmusai koptatják formátlanra a jelszavainkat amíg legvégül zsánerfigurává stilizál az utókor- ábrándos, felelőtlen, lángoslelkű kamaszokká- és nem hogy nem fognak nemesedni a példánkon, de a leggyorsabban ki akarnak majd nőni belőlünk." -"Ha túl vagy hát mindezeken, ha tiszta előtted a rabságunkat örökké újrateremtő nyomorúság, ádáz alkudozás, értetlen utókor, ha ténylegesen kíntisztán érted a nemzeteink tehetetlenségét, málhás hajszában mint fulladnak meg az eszmék s hogy romlásuknál csak a teljesedésük keserűbb- mondd meg, igazán kíntisztán látnok, mondd meg, hogyan küzdhetsz még sziklaszilárd lelkesedéssel, hogyan is buzdítod, mondd, verekedni a népet?" Ekkor felharsog a kürt, és fülsiketítően tódul a tábor, mert támad az ellenség-- nyeregbe szöknek a katonák, és nem múlik egy perc sem, az élen vágtatnak küzdeni végsőkig.