Hazámhoz



Ölelő szülőföldem voltál,
sokáig hazámnak hittelek,
hol már  csendesülni látszottak
a századokon dúló szelek.

De már tudom szegfű mostohám,
neked nem számít apró létem,
hiába ejti zokszavát szám,
ha jövőm s gyermekemet féltem.

Leírták nagyjaink egykoron,
hogy léted alapja a család,
tenyeredből mégis bősz pofon
fakad, pusztítva sok palántád.

Hullt apám munkás verejtéke,
kalászt érlelő szép földeden,
nagyapám áldott drága vére
folyt, hogy harcból  szent béke legyen.

Életemből másfél évemet
nem kérted, csak fegyverbe vitted,
kenyerembe szúrtad késedet,
a szelt adót jogosnak hitted.

Hazám, hazuggá lett mostohám,
most halld keserű éltű fiad,
ostorod nem kell, szorít a hám
vedd vissza fojtó reformodat!

Mert mit teszel, az önző, ostoba
előtted csak a vélt cél lebeg,
az utad rossz, nem visz sehova,
csak duzzad az éhező sereg.

Hazám, egykor bölcsőm ringató
légy belátó, tedd jóvá hibád,
Legyen igaz, hihető a szó
s nem lesz többé véres a ruhád!










Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.