Lesz még
Kel a Nap, karcsú sugara puha ecset
S vörösre festi a magányos felleget,
Amit sodor a hajnali szél az ég peremén,
Egyre törpül, majd eltűnik, mint a remény.
Kerek Hold ezüst fénye táncol a tó tükrén,
Apró halacska ugrik fürgén sima felszínén,
De nem marad utána más, csak egy pillanat
Mi a körhullámra ül, majd elvész a part alatt.
Tél jár a mezőn, karja a bús felhőket cibálja,
Eltépi ruhájuk, s hópelyhek szóródnak a tájra.
Fehérré változik a sárgálló fű, a ruhátlan bokor,
Meg hal a táj, mint vázába temetett virágcsokor.
De remények mindig születnek, s fényt hoznak,
A kis halak az éjszakában, majd újra táncolnak,
A Tél is összeszedi zúzmaráját s hulló pelyheit,
Lesz még zöld a mező, ha a kikelet megérkezik!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
